A Nagy-Alföld északi részén emelkedő Északi középhegység egyik tagja. Nyugatról a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, után következik. A Sajó folyó, az Eger patak és a Hangony valamint a Laskó patak között terül el. A hegységsor legősibb tagja, több millió évvel idősebb a Mátránál és a Zempléni hegységnél. Érdekes a felépítése is, hiszen jórészt tengeri üledékből, mészkőből, dolomitból formálódott. Messziről feltűnő széles fennsíkja azonnal felhívja magára a figyelmet. Olyan, nagyjából négyszög alakú területen helyezkedik el, amelynek minden oldala kb. 50-50 km.

Szerkezete körkörös, középpontjában található a 900 méter magas Nagyfennsík, ezt övezik az északi és a déli oldalon, mintegy 600 méter magasan az alacsonyabb fennsíkok, amelyeket egy jóval nagyobb sugarú előtérövezet vesz körül. A negyedik lépcsőfokot a lesüllyedt, a majdhogy alföldi jellegű medencék síkja alkotja. Ezt a szerkezetet bizonyítják a kőzetfajták is. A hegység anyaga főként mészkő (jelentős barlangrendszerrel), amelyet a nyugati és keleti szélén (Szarvaskő és Bükkszentlászló) vulkáni láva tört át. De található mélységi wehrlit, gabbró, diabáz is. Helyenként agyagpala, dolomit és homokkő is van.

A Bükk hegység átlagos magasságát tekintve hazánk legmagasabb hegyvidékének tekinthető. Legmagasabb csúcsai: Istállóskő (958 m), Bálvány (956 m) Tar-kő (949 m), továbbá több mint 20 bérce emelkedik 900 m fölé. A turistautak mentén különös látványt nyújtó “őserdő”, dolinák, töbrök, karr mezők láthatók.

710 m tengerszint feletti magasságban páratlan természeti környezetű üdülőtelep.

Látnivalók:

Magyarország kiemelt műemlékei közé tartozik

A pálos rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Az esztergomi kanonokból lett remete, Özséb alapította a tatárjárás után. Szellemi atyjuknak Remete Szent Pált tekintették.

Kolostoraik száma a XIV. század elején meghaladta a félszázat. Közösségeik virágzásának a török pusztítás vetett véget, 8 kolostoruk maradt meg. II. József 1786-ban feloszlatta a szerzetesrendet.

A szentléleki monostort Ákos nembeli Ernye bán fia István alapította 1260 körül. Egy 1346-ból származó híradás szerint akkoriban Poha Benedek pálos szerzetes vezette az építést, amely a korábbi szerényebb megoldásokkal szemben már a diósgyőri királyi műhely építkezéseivel tartott kapcsolatot. Pusztulását a Mohács utáni zavaros belpolitikai viszonyok, pártküzdelmek okozták, amelyek lehetővé tették a kolostorok, rendházak feldúlását. A romos épületeket a szerzetesek 1540 körül hagyták el végleg. Az 1739-ben Diósgyőrbe visszatelepülő pálos szerzetesek már nem tudják újjáépíteni a rommá vált monostort. 1786. március 20-án feloszlatott rend újraalakulása után sem települt már vissza, se Diósgyőrbe, se Szentlélekre.

Az ország legnagyobb és legtöbb lehetőséget biztosító téli sportközpontja. 8 lesiklópálya, 7 sífelvonó, 18 km sífutó pálya. Ismert turisztikai központ.

Látnivalók:

A diósgyőri turisták által emelt 18 m magas Petőfi kilátóról csodálatos körképben nyílik meg előttünk a Bükk erdős bérceinek világa. Tiszta időben még a Magas-Tátra csúcsaiban is gyönyörködhetünk.

A Bánkúti-visszafolyót régóta sok turista és barlangkutató ismeri, de ha azt hallják, hogy Diabáz-barlang, valószínűleg csak az utóbbiak fogják tudni, hogy ugyanarról a barlangról van szó. Története 1963-ra nyúlik vissza, amikor az eltűnő víz mentén kibontották a nyelőt, s annak szűk ikeraknájában négy méter mélyre sikerült lejutniuk. A jelentéktelen üreg Diabáz-barlanggá válása, vagyis a nagyméretű barlangrendszer felfedezése sokak nevéhez fűződik.

1975 szeptemberében a sziklafal tövében új bejáratot nyitottak, amelyen keresztül be is jutottak a barlangba. Ősszel a hétvégi túrák rendszeres munkájával, lépésről lépésre sikerült a barlang ma ismert hosszúságát feltárni. A legkiemelkedőbb siker szeptember 13-14-én született, amikor kürtőkkel és szűkületekkel tagolt 300 m hosszú új járatot, a Szép-ágat tárták fel. 1976-ban a barlang összhosszúsága 533 m, legnagyobb vertikális kiterjedése 156 m volt.

A Diabáz-barlang újdonsült nevét onnan kapta, hogy a barlangjáratok több helyen feltárják a nemkarsztos diabáz kőzetet. Maga a barlang a karsztos mészkő és a diabáz határán alakult ki, ami a földtani vizsgálatok miatt különösen jelentős. Hasonló geológiai érdekesség, hogy a barlangban pannon kori gyöngykavicsokat találtak, ami a Bükk-fennsík magas területeinek egykori, ma már lepusztult üledékkel való fedettségére utal.

A Diabáz-barlang másik különlegessége, hogy a felszíntől 25 m-re a barlangban állandó vízhozamú forrás fakad.

A bükkerdő természetes formájában a 23 ha kiterjedésű több mint 100 éve érintetlen Őserdőben maradt fenn a Bükk-fennsík délnyugati részén. Szigorúan védett természetvédelmi terület.

685 m tengerszint feletti magasságon a Bükk-hegység festői szépségű, kellemes mikroklímájú, túrázásra hívogató környezetében található Jávorkút, mely valamikor kincstári vadászközpont volt a jó vizű Jávor-kút mellett.

Látnivalók:

Vadászház

A lúc- és vörösfenyő óriások között – gr. Bethlen István egykori miniszterelnök hajdani vadászterületén – szabadon álló, földszintes, téglalap alaprajzú, zömök épület. Főhomlokzatán faoszlopos tornác fut végig, amelynek középső szakasza csonkatornyos fióktetővel födve kiugrik. A tornácra fazsalugáteres ablakok és ajtók nyílnak; így az épület főbejárata is középen. A terület védett, az egész települést mélyzöld fenyvesek, csemetekertek között megbújó néhány erdészház alkotja, melyek nagy része ma üdülő.

A Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút egyik végállomása

Látnivalók:

Pisztráng-keltető

A szabadon álló, boronafalú emeletes épület 1934-ben készült. Földszintjén laboratórium és pisztrángkeltető, emeletén lakás található. Alapítója és első vezetője a természettudós Vásárhelyi István volt, aki itt is lakott. Az épület melletti tavacskában és medencékben pisztrángnevelést folytatnak.

Közel 1000 m magasságban, kedvező adottságok között erősödhetnek 3 éves korukig a szilvásváradi lipicai ménes csikói.

A fajta eredete több mint 400 évre nyúlik vissza, amikor 1580. május 19-én döntés született egy hercegi ménes felállításáról a köves, karszt-tetőn fekvő szlovéniai Lipicán. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, tűrőképes, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat előállítani. A tenyésztés spanyol lovakkal indult, de egész Európában kutattak olyan mének és kancák után, amelyek a kívánt célt biztosítani látszottak.

A dán királyi ménesből az ugyancsak spanyol hátterű Plútó nevű mén került Lipicára. Követte ezt a mént a nápolyi királyság legjobb spanyol fajtájú méneséből származó Conversano. A csehországi Kladrubból a máig nagy értékűnek tartott Favory törzs alapítója érkezett. Favoryval együtt vásárolták meg a lipicai ménes számára az eredeti spanyol mén Maestosot is. Nápolyból származott a pej színű Neapolitano is, amelyet 13 évesen vették meg a lipicai ménes számára.

Az 1800-as évek elején a Lipicán kialakult ménes sem tudta magát távol tartani az előző évszázadok kiemelkedő tenyészhatású fajtájától az arabtól. A Siglavy törzsből származó arab mén bekerült a fajtába és Siglavy Capriola néven máig virágzó geneológiai vonalat alapított. Időközben kiegészült a lipicai törzs az Incitató és a Tulipan geneológiai vonalakkal. A világon ezt a 8 vonalát ismerik el a fajtának.

Az évszázadok viharaiban a ménes nem mindig folytathatta kívánatos, nyugodalmas életét. A háborúkban előforduló idegen kézre jutás félelme miatt a ménes többször kényszerült menekülésre, többnyire Magyarországra. 1809-1815 között 6 évet élt a ménes Mezőhegyesen. Az 1815-ös visszavonuláskor Mezőhegyesen maradtak az alkatban, tömegben meglévő pluszvariánsok. Mezőhegyesről 1873-ban költözik a lipicai fajtájú ménes Fogarasra, majd 1912 után Fogarasról Bábolnára kerül. Az 1950-es évektől – először csikóévjáratokkal – indult meg a lipicai fajtájú lovak Bükk hegységbe telepítése. A csikókat 1959-ben követte az egész ménes. Évszázados kitérő után a fajta kialakulásához hasonló talaj és éghajlati körülmények közé tért vissza.

Hazai viszonylatban egyedülállóan, 900 méter feletti magasságban terül el. A hegyek övezte Bükk-fennsík központi része. Régen fás terület volt. A bükkösök kiirtása a XVIII. század második felében kezdődött. Egy-egy magányosan álló idős faóriás ennek az egykori erdőnek az emléke.

Figyelemreméltóak a geológiai formái is: felszínét víznyelők szabdalják, melyeket a helyiek töbröknek (tebreknek) neveznek. A töbrökben összegyűlt víz a hegység belsejében földalatti járatokban utat törve magának az alacsonyabban fekvő forrásokból tör felszínre.

A terület növényvilága nagyon változatos: a töbrök alján és oldalain borókások, rekettyések váltják egymást, a mező többi részein pedig változatos, ritka, védett virágokat találhatunk, mint az északi sárkányfű, csinos tárnicska, füles kosbor, kakukk szegfű.

A helyi mikroklíma a geológiai viszonyoknak megfelelően elég hűvös, a víznyelők alján nyáron sem ritka a 0 fok körüli hőmérséklet. A felszín nyitottsága miatt szinte állandó légáramlás tapasztalható.

A töbrökkel, magashegyi bükkösökkel, hegyi rétekkel gazdagított felszín a természetjárók paradicsoma. A fennsík peremhelyzetű köveiről csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre.

Az agyagpala környezetből markánsan kiemelkedő mészkő sziklaormok és élükre állított gerincek.

A Déli-Bükk: Imó-kő, Fehér-kő, ill. Északi-Bükk: Odvas-, Látó-, Örvény-, Pes-, és Buzgókő stb.

Ablakoskő: Hatalmas mészkőborda “ablakkal” az Ablakoskő-völgyben

Istállóskő: A Bükk legmagasabb csúcsa, 959 méter magas. A csúcs alatt találhatjuk az Istállóskői-barlangot. Ősember lakta tágas barlangterem. Az itt kiásott mintegy harmincezer éves kőeszközök, 80 mázsás őskori tűzhely a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatók.

Örvénykő: 773 m magasról gyönyörű kilátás nyílik a Bükktől északra elterülő vidékre. Tiszta időben a Magas-Tátra csúcsai is látszanak.

A Bükk-fennsíknak egy része. Északról a Szárdóka-hegy, keletről a Szent-István-lápa, délről a Kis-Kőris-hegy vonulata, nyugatról Sebesvíz határolja. Ebbe beletartozik a Létrás-lápa (vagy ahogy emlegetik, a Létrási-fennsík), Létrás-tető, a Borókás-töbrök, és a Fekete-sár.

Kialakulása a földtörténeti ókorba tehető. Létrás és közvetlen környéke az országostól eltérő éghajlati képet mutat. Jellemző rá az alacsony évi középhőmérséklet: 6,7 °C. A január -4 °C, a július 17,5 °C átlaghőmérsékletű. Magas a havas téli napok száma.

A térség nem gazdag felszíni forrásokban, mélységi karsztvizekben annál inkább. A Bükk viszonylatában legjobban kutatott a Létrási-Vizes-barlang, mely hosszát tekintve a 6. Magyarországon. Hossza csaknem 3 kilométer, mélysége 85 méter. A jól karsztosodó anizuszi-mészkősávban alakult ki 575 tengerszint feletti magasságban. A barlang bejáratától nem messze elfolyó Disznós-patak a Nagy-Mogyorós-barlangban nyelődik el teljesen. Az út másik oldalán található a Kis-Mogyorós-barlang időszakosan aktív víznyelője. Ezekhez közel helyezkednek el az Ikertebri, a Fenyves-réti, a Patakmedri, a Szepessy, és a Speizi-barlangok.

A növénytársulások jórészt nem az éghajlati hatásokat, hanem az alapkőzet, talaj, mikroklíma adottságait tükrözik. A bükkösök mellett sajátos borókaerdő társulásokat találunk.

A változatos környezet tette lehetővé, hogy még ezen a kis területen is többszáz állatfaj éljen. Állatokat találunk a patak vizében, a barlangokban, az erdőkben és a réteken.

A Bükk-hegység hazánk barlangokban leggazdagabb vidéke: területén jelenleg 853 barlang ismert, amelyek közül 45 fokozottan védett. Itt található hazánk legmélyebb barlangjainak túlnyomó része, melyek közül az István-lápai-barlang 250 méteres mélységével az ország legmélyebb barlangja.

Az ősemberbarlangoknak nevezett Suba-lyukból, Szeleta-barlangból és Istállós-kői-barlangból kiemelkedő ősrégészeti leletek kerültek elő.

Egyedülálló látványosságot nyújt a lillafüredi Anna mésztufa-barlang. Különlegessége nevében van, miszerint mésztufában, s nem a szokásos kemény, tengeri eredetű mészkőben keletkezett.

Látogatható barlang még, ugyancsak Lillafüreden, az 1931-ben megnyitott Szent István cseppkőbarlang. Benn a hőmérséklet télen-nyáron egyaránt 10 °C. Legnagyobb mélysége kb. 55 m, hosszúsága kb. 350 m.